Gyermekként mindig is arról álmodoztam, hogy csirkéket tartsak. Hatalmas csirkefarmot akartam, nagy épülettel és több száz csirkével, akik a lábaim előtt szaladgálnak és egy vödörből a kezemmel szórom a takarmányt. De mivel egy teljesen más beállítottságú, abszolút nem gazdálkodó családból származom már nem volt olyan biztos, hogy valaha is lesz csirkém. A családunknak soha nem volt sok pénze, így amikor felnőttem semmilyen támogatásra nem számíthattam. Szenvedélyemmé vált a baromfi, mindent elolvastam és nem hagytam, hogy bárki lebeszéljen róla. Az első csirkémet a szomszédtól kaptam ajándékba, aki valószínűleg azért adta nekem, mert már elege lett abból, hogy folyton a csirkéiről kérdezem. Az a kis tyúk volt a büszkeségem és az örömöm. Ahogy egy kicsit idősebb lettem, mindenféle munkát elvállaltam, hogy pénzt tudjak szerezni, amiből újabb csirkéket, eszközöket, takarmányt lehet majd venni. Emlékszem, hogy bementem minden takarmányboltba, ahol végigbogarásztam a tápokat, gyógyszereket és nagyjából az összes csirkéknek szánt terméket. Mindet akartam. Szentül hittem, hogy a csirkéknek mindenre szükségük van, amit csak láttam. Listát készítettem arról, hogy mit kell még megvennem, aztán megpróbáltam pénzt szerezni hozzá. Számolgattam a forintokat és tudtam, hogy sehogy sem fog sikerülni megvenni mindent. A tojás, a kiscsibe, a tyúkok mind pénzbe kerülnek, a takarmány sincsen ingyen. Mikor megvettem néhány kilogramm takarmányt, már szinte alig maradt pénzem, így szinte semmi sem jutott a listámon szereplő dolgokra. Rá kellett jöjjek, hogy előbb meg kell tanulnom mindent a csirkékről. Mint mindenki más én is rengeteg hibát követtem el, de szerencsére a csirkék nagyon ellenálló lények és jól bírják a kiképzést.